Hanász Róbert

nyilatkozik az utóbbi időben kialakult különös helyzetről:

 

Régen kezdődtek már a problémák a csapaton belül, de azt hiszem senki sem gondolta volna, hogy egy olyan csapat mint a Gladiators ilyen csúf véget ér. Ez annak tudható be szerintem, hogy akik mertek beszélni azoknak nem egyszerre nyílt fel a szemük és így könnyebb volt egyenként megválni tőlük, holott ők csak azok mellett álltak ki, és azok helyett beszéltek, akiknek kellett volna, és akik csak az emberek háta mögött panaszkodtak.

A játékunkban, észrevehetően a magyar kupadöntőt követően kezdtek jelentkezni a problémák. Többen is felvetették már korábban, hogy a playbook-unk állandó, csekély mértékben változik. Erre folyamatosan az a válasz érkezett, hogy hova tanuljunk új playeket amikor a régieket sem tudjuk megjátszani. Ezzel sikerült azt elérni, hogy a III. Hungarian Bowl döntőjét úgy játszottuk végig, hogy az ellenfél minden egyes playünket tudta, ahogy mi felálltunk a vonalra.

Komoly, és szerintem a legnagyobb gond az volt, hogy kezdték elkedvetleníteni a játékosainkat. Ez egy amatőr sport, nem kapunk semmi anyagi juttatást azért, hogy ezt a sportot űzzük. Dolgoznunk kell, hogy megéljünk és, ahogy folyamatosan hoztuk az eredményeket, ez egyre jobban kezdett zavarni egyeseket. Gondolok itt arra, hogy „zaklatták” azokat is, akik akár a munkájuk miatt hagytak ki edzéseket. A korábbi jó hangulatú edzéseket felváltotta az ordibálás, az egymás folyamatos becsmérlése. Ezeket csak egyes emberekre értem. Most már egyre kevesebben jártak élvezetből edzésre. Ennek a következménye az lett, hogy a játékosok elkezdtek ritkábban járni edzésre, sőt volt, aki abba is hagyta, mondván nem fog azért idesietni a munkából, elvenni az időt a családjától, hogy ordibáljanak vele olyanok, akiknek semmi joguk hozzá, csak valamiért egyenlőbbnek gondolják magukat másoknál. Mindez orvosolható lett volna egy egyenes, határozott edzővel, akinek van tekintélye, de Karim már régen elvesztette a tekintélyét, jó ideje nem az övé volt az utolsó szó, és ezzel nem lehetett mit kezdeni, hiszen az emberek túlnyomó része nem vállalta fel a véleményét.

A győzelem már nem volt elég. Jó ideje nem könyvelhettünk el egyetlen győzelmet sem sikerként. Megszűntek a csapatbulik, mérkőzések után szó szerint meg lett mondva, hogy nem ünnepelhetünk. Csak, hogy egyet említsek ilyen volt például a hosszabbításban megnyert III Hungarian Bowl elődöntője is. Az a családias hangulat, ami jellemezte a csapatot, az megszűnt, holott, véleményem szerint az volt a csapat fő erőforrása, hajtóereje. A szíve. Úgy játszottunk, ha az egyikünket megütötték, akkor az olyan volt, mint ha mindnyájunkat megütötték volna.

Az én szemem, későn, idén a Titans ellen vívott mérkőzésen nyílt fel. Ezen a mérkőzésen alkalmam nyílt megtapasztalni, milyen Gladiators védőjátékosnak lenni, hiszen a második negyedtől be kellett ugranom az egyik csapattársam helyett, aki akkor elégelte meg a dolgokat. ( Akkor játszott utoljára.) Nem volt véletlen, hogy csak néha kerültem a huddle közelébe. Fültanúja voltam azon a mérkőzésen, bent a pályán, mérkőzés közben, a védőjátékosokkal együtt, Nagy László és Karim Trabelsi egy olyan beszélgetésének, amely mélyen felháborított, kiábrándított, és amit már én sem hagyhattam szó nélkül. Ezek után, hogy már és is tisztán láttam, csatlakozva a többiekhez, megpróbáltuk még menteni a menthetőt. Tudtuk, ha a királyságot élni hagyjuk biztosan vége lesz rövid időn belül a Gladiators csapatának. Végeredményképpen a szolnoki mérkőzés után megbeszélést tartottunk, ahol a régi Gladiátorok is részt vettek. Süket fülekre talált, ismét minden felvetésünk, de nem is tudom mit vártunk egy olyan embertől, aki hagyja vezetni magát. Aki mindent megtett a fejlődés érdekében, természetesen, de annyit sem kérdezett tőlem, miután hazajöttem Kanadából, ahol igyekeztem minél több mindent lejegyezni és felvenni, hogy miként zajlottak az edzések, miket csináltunk. Még a végén elleshettünk volna valamit. Amikor pedig szerettem volna, megmutatni valamit akkor csak kinevettek. Aki négyszemközt „A”-t mond, de emberek előtt már elfelejti a dolgokat. Két ember teljesen kisajátította a csapatot. Ők döntöttek szinte mindennel kapcsolatban. Ez, talán még nem is lett volna probléma, de nem választották külön a dolgokat és ugyanez a helyzet volt érvényben a pályán is. Egy játékos, ugyanolyan játékos, mint a többi, akármit is csinál, vagy akárki is a pályán kívül. A megbeszélés eredménytelenül ért véget, ha csak azt nem tekintjük eredménynek, hogy azzal lettem elbúcsúztatva, hogy nem tartanak igényt rám, nincs rám szükségük.

Ezek után folytatódott, az az undorító, mocskos viselkedés, amit most már én is a saját bőrömön tapasztalhattam. Csak, hogy egy-két példát említsek. Az egyik csapattársam szóban jelezte, ez volt részéről a hiba, hogy érettségi előtt áll és ezért szünetelteti a footballt, nem fogja látogatni az edzéseket. Mivel szóban jelezte (amiről a legtöbben tudtunk), nem volt hivatalos és pár hónapra rá, ügyvédi felszólítással értesítették, hogy rendezze a tagdíjtartozását, ahelyett, hogy felhívták volna telefonon, hogy elmaradásod van légy szíves rendezd. Természetesen aki e mögött is állt, ismét hárította a dolgokat, hogy ő nem is tudott róla. Egy másik csapattársamat nemes egyszerűséggel kirúgták a csapatból, mert ő elmondta a véleményét a csapat akkori tudásbeli szintjéről és helyzetéről. Ez a IV. Bajnokság előtt volt. Természetesen ez sem így történt. Én, nem szerettem volna semmi mást, csak egy ligás telefont venni, amihez a papírmunkákat elindítottam, csak kellett volna még egy igazolás a csapat részéről, hogy milyen viszonyban állok a csapattal. Ekkor még én edzettem a Junior csapatot és semmilyen hivatalos papírom nem volt arról, hogy ne lennék már játékos. A visszaigazolásra természetesen várhattam, hiába. Szerettem volna játszani a 2008-as All Star Gálán, részt is vettem a próbajátékon, ahol megtudtam, hogy delegálni kell az egyes csapatoknak a játékosait. Itt talán én hibáztam, hiszen úgy tudván, hogy egyedül nekem van a csapatban hivatalos edzői végzettségem, küldtem egy e-mailt, mint edző, Tóth Lászlónak, hogy amennyiben megfelelek, én képviselném a csapatot a mérkőzésen. Tudtam, hogy másra hiába várnék, úgy járnék mint a telefonnal. Azt kihangsúlyoznám, hogy semmilyen értesítést nem kaptam, hogy nem lennék a csapat tagja. Mint sportoló azt hiszem érthető volt a viselkedésem, hiszen nekem is vágyam és büszkeséggel tölt el, ha hasonló mérkőzéseke részt vehetek. Az azt követő keddi napon a junioroktól tudtam meg edzésen, hogy megbeszélést hívtak össze nekik csütörtökre, amire még hívatlanul sem tudtam elmenni a munkám miatt. Később megtudtam, hogy ezen a megbeszélésen közölték velük, hogy mostantól Nagy László és Ökrös Árpád lesz az edzőjük. Véleményem szerint ez is a bosszúhadjáratuk része volt, de azt is elfogadom, hogy rossz edző voltam, de azt viszont, én is tudom, hogy ők mekkora figyelmet fordítottak a kicsikre abban a két évben, amikor én foglalkoztam velük. Sajnos az én életem sem volt fenékig tejfel amióta hazajöttem Kanadából. Amikor pedig egyeztettem volna a keleti csapat edzőjével, megtudtam, tőle, hogy mégsem játszhatok, sőt a Gladiators feljelentett engem. Mint később megtudtam, tényleg fegyelmi eljárást kezdeményeztetett ellenem, és még két egykori csapattársam ellen Nagy László. Összességében olyan vádakkal, hogy miattunk ment tönkre a Gladiators. Erről, bár Karim nem tudott, de telefonon megerősített benne, de ő csak úgy gondolta, hogy miattam ment tönkre a csapat. Később fültanúja voltam egy telefonbeszélgetésnek, ahol közölték az egyik barátommal, aki szintén érintett az ügyben, hogy tartsa magát távol tőlem, mert engem, úgyis mindenáron, örökre el fognak tiltatni. Azóta sikerült elérnem annyit hivatalosan, hogy szüneteltetve van a tagságom bizonytalan ideig, és most várom a szerződésem lejártát, és a hivatalos értesítést a fegyelmi bizottságtól. Szeretném, és bízom benne, hogy egyszer még újra játszhatok majd mérkőzésen, egy olyan csapatban ahol az edző kiáll a játékosaiért.

Akikért pedig kiálltunk, akik helyett beszéltünk, és akik továbbra is csak az emberek háta mögött mertek véleményt nyilvánítani, így hagyva, hogy minden úgy történjen, ahogy azoknak Babits Mihálytól idéznék:

„Vétkesek közt, cinkos aki néma.”

Mi a véleményed?